Ugrás a fő tartalomra

Garfield-nap

Talán erről a címről mindenkinek egy kedves kis vörös dagi macska jut eszébe, aki imádja a pepperónis pizzát és folyton aludni akar. Sajnos ez nem az.... 

Inkább arra utal, hogy Garfield nagyon utálja a hétfőket. Hát így esett ez velem is azon a bizonyos hétfőn. Az egy dolog, hogy frontérzékenyek a gyerekek, de azért ehhez egy emelt adagú magnézium is kellene a szülőknek. Elég peches napunk volt aznap, bár ez enyhe kifejezés. Azzal kezdődött, hogy aggódtunk, mert fura szagú húst evett Laura. Aztán csak figyeltem, hogy mi lesz vele, lesz-e hasmenés vagy valami más egyéb. Szerencsére azt kizárhattuk, bár azért erre nagyon nagyon kell majd figyelni a jövőben, hogy okosan olvasszuk ki a lefagyasztott húst. 

Aztán jártában-keltében azt láttam, hogy a szájában van a fürdető pumpás adagolója. Óriási pánik fogott el, csak agyaltam, hogy oké talán csak megnyalta, vagy maximum egy nyomásnyit ehetett meg, gyorsan rohantam vele kimosni a száját, valami büfi jött is, talán még a reggeli vagy az izgalomtól. A nagy mosdásban és pánikban persze csurom vizes lett, így ruhacsere volt. Na talán úgy tűnik nincs nagy baj, persze pánikban hívtam apát, hogy nézzen rá mik az összetevői a fürdetőnek és, hogy van-e valami benne, ami bajos lehet. Szerencsére nincs ilyen. Telt tovább a napunk. Később az ebédnél természetesen leette a ruháját, ruhacsere újra. 

Nemrégiben iszonyatosan örültünk neki, hogy igencsak jó a gyerek szem-kéz koordinációja, mivel a nagyobb 5 literes desztillált vizes palack nyakán dobálgatta be a kisebb üdítős kupakokat. Azért ez elég nagy lépés egy ilyen "kicsi" babánál...baba?! Jajj, hát már nem is baba, egy kislány. Igazi kis hölgy. Szóval néztem, hogy rakosgatja milyen ügyes, és egy pillanatra nem néztem oda, máris a szájában volt keresztben egy kupak. Első blikkre azon agyaltam, hogy a fenébe fogom egyáltalán kivenni onnan, majd utána megoldjuk a többit. Azt hiszem ő is megijedt közben, végül elég hamar kijutott a kupak a szájából, de azért a kaja visszajött persze a szőnyegre ismét. Ennyire még nem haragudtam magamra, hogy nem néztem oda végig, mert ez elég necces helyzet volt, de szerencsére nem nyelte le (szerintem nem is tudta volna, de örülök, hogy nem derült ki). Apának is volt egy ilyen necces helyzete, amikor eltűnt a fésű "foga", miközben játszott vele Laura, de szerencsére ezek meglettek. No feltakarítottam a szőnyeget, pánik elhárítva, hát persze belemászkált a vizes szőnyegre, így ismét ruhacsere....

Meg se kottyan, nem igaz?! Mikor lesz már vége ennek a napnak?!

Na eljött a délután, apa hazaért, szinte úgy nyújtottam át neki Laurát, mint az oroszlánkirályban Rafiki a kis Simbát... Mesélem neki a tortúráinkat, majd játék közben fogon vágott Laura egy kis fa figurával. Köszönjük. Na, én itt köszöntem el és elmentem picit szusszanni az ágyikóba :)

Mi ebből a tanulság? Minden rossz nap véget fog érni a nap végén.



Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Egy, két, há...indulás!

A szülinapja körül kezdett el lépegetni Laura. Először csak pár lépést tett, aztán egyre többet, de mindig az volt a vége, hogy a karjainkba ugrott. Egy hónap alatt eléggé belejött a járásba. Kezdetben mászkált is, most már csak akkor, ha fáradt, ha valamit közelről nézgél, vagy fel kell jönni a nagy lépcsőn. Mindent el akar érni, mindenre kíváncsi. Egyre profibban egyensúlyozik a kezével, néha tottyan, de már elég ritkán. Inkább azt vettem észre, hogy ügyesen "menti" a helyzetet.  Persze, ha fáradt mindenhova is beesik, nekiesik. Ezzel egyenesen arányos, hogy egyre több puklija van, amióta nekiállt mocorogni. De ezek szerencsére nem nagy dolgok, mehet tovább a játék és a felfedezés.  Mostanság könnyebb dolgom van, állva lehet öltöztetni, ha nyitom az ajtót indul sétálni. Persze azért a lépcsőn leviszem, de a lépcsőházban már botorkál. Az utcán mindent megnéz, megkóstol. Imádja a homok érzését a keze között. Ügyesen hintázik, és egyre bátrabb a hasonló korú gyerekekkel. Kedve
Read more »

Az önállóság útján

Tudtuk, hogy egyszer eljön az az idő, amikor Laura nagyobb lesz, nekem vissza kell mennem dolgozni, és neki el kell kezdenie a bölcsit. Az önkormányzati intézményeknél általában tavasszal vagy nyár elején szokott lenni nyílt nap, amire előre bejelentkeztünk és megnéztünk 3 kiválaszott helyet. Na de mi alapján is választ a szülő, főleg, aki nem is a városban nőtt fel? Közelség, szimpátia nagyjából. A felújított bölcsődék nagyjából ugyanolyan séma alapján néznek ki. Az egyik megnézett hely kevésbé volt szimpatikus, kicsit távolabb is van tőlünk. A másik kettő igazából nagyjából ugyanazt nyújtotta, így csak érzésre hagyatkoztunk. Amiután eldöntöttük melyik bölcsi lesz a nyerő, beadtuk a jelentkezési lapot (olyan fura, mert listaszerű, mint az iskolai jelentkezés). A felvételi döntést hamar megkaptuk, így lélekben már készülhettünk arra, hogy ősszel megváltozik az életünk. A munkahely és a bölcsi is rugalmasan állt ehhez a kérdéshez, csupán annyit tudtam, hogy ősz végéig szereti az önkormá
Read more »

365

Miután ősszel apa, januárban pedig anya ünnepelte a születésnapját, izgatottan vártuk a február 6-át, amikor Laura 1 éves lesz. Próbáltunk összehozni a napirendnek megfelelően egy kis bulit neki. Valamivel könnyebb lehetne ez nyáron, vagy jobb időben egy kerti partyn, de így járnak a téli szülinaposok :)  Szóval készültem dekorációval, lufikkal, és annyira édes volt, amikor ezeket megpillantotta reggel. Sütöttem pár muffint vendégvárónak. Sokáig terveztük a csodálatos szülinapi tortát is: olyan íz legyen amit ehet, ne legyen gluténos (miattam), ne legyen tejes (Laura miatt), ne legyen benne olyan mag, ami tiltólistás (mogyoró), de végül elkészült. Egy gyönyörű színátmenetes hőlégballonos macis eperkrémes csoda.  A tortázást ebéd utánra időzítettük, amikor kicsit élénkebb (bár azóta alakult már a napirend, de kb 10-től délután 2-ig aktívkodott). Itt voltak a nagyszülők is, így együtt éltük át ezt a nagy eseményt. Laura csodálkozott először a tortán, messziről mérlegelte a lufis macis éd
Read more »